És persze túl sok alatt itt most nem azt értem, ami a családtagjaink szerint túl sok. Vagy ami több egy átlagos nő átlagos napi adagjánál (mintha létezne ilyen). Túl sok alatt azt értem, ami már nekünk magunknak is túlzás, és nem a lelkiismeretfurdalásunk miatt, hanem mert fáj tőle a gyomrunk. Mert émelygünk tőle. Mert hízunk tőle. Mert már nem is voltunk éhesek, mikor elkezdtünk úgy igazán enni. 

Úgy gondolom,többfajta éhség létezik. Létezik éhség mondjuk este, amikor egész nap lótottunk-futottunk, és egész egyszerűen nem vettünk magunkhoz a testünk fenntartásához elegendő energiát. Ugyanakkor létezik éhség a szeretetre. Finom és bizonságos érintésekre. Szexre. Arra,hogy kifejezhessük önmagunkat, és ne gúnyoljanak ki érte minket. Új élményekre. Mindezeket a csillapítatlan és kielégítetlen éhségeket vehetjük egy kalap alá, és megpróbálhatjuk enyhíteni őket valami kényeztető finomsággal.

Erre tanít minket a világ. Beszélhetünk valakivel arról,hogy mi hiányzik az életünkből? Van ember a környezetünkben, akinek elmondható, hogy túl kevés a nekünk jutó érintés? Olyasvalaki, aki minket őszintén támogatva megkérdezné, hogy ő hogyan tudna segíteni? Attól tartok, az ilyen kapcsolatok a legtöbbünk életéből hiányoznak. Merthát ugye erősnek kell lenni. Tűrni kell. A férfiaknak is persze, nade a nőknek...Nézzünk egy példát. Épp az imént láttam egy orrcsepp-reklámot, ami azzal buzdítja vásárlásra a nőket, hogy a használatával 2 nappal kevesebbig fog haldokolni a partnerük a náthától- így két nappal rövidebb ideig fogja őket ugráltatni. Haha, ugye,milyen vicces? Néhány perccel később láttam egy másik hirdetést, amiben pedig az a "poén", hogy az anyák egyértelműen nem vehetnek ki szabadnapot az anyaságból,ha betegek. Értjük ezt?  Látjuk a társadalmi klisét? Van egy problémád azzal, hogy a náthás pasidról úgy kell gondoskodnod,mintha a gyereked lenne. De mindenki csak kacag ezen, és még az is vicces, hogy téged ugráltat. És mi a megoldás? Nem, nem az, hogy fogod a pasit, és megpróbálod egy nap alatt felnevelni. Nade nem is az, hogy jön valami segítség kívülről. Reklámban gondolkodva lehetne ez mondjuk egy kedves nagynéni, aki kiszedi a pasit az ágyból, a nőnek meg összerak a kanapén pár puha párnát, hogy le tudjon dőlni pihenni. Nem. Hanem a nőt a világ egyedül hagyja a pasijával, oldja meg valahogy ő maga. Itt csak egy orrcseppet kell vennie, és a férfi máris makkegészséges és vígan táncikál. Sőt, ha jobban belegondolunk, a nő nem hogy segítséget nem kap a megoldásához, hanem úgy tűnhet, ez egy annyira hétköznapi szituáció, hogy a probléma nem is létezik. 

És igen, ez a helyzet akkor is,ha az életünket egy nagyobb látószöggel figyeljük. Azt mondják, csinálj karriert, és akkor majd lesz elég pénzed, és anyagi biztonságban fogsz élni. Azt nem teszik hozzá, hogy ez nőként sokkal nehezebb lesz, és olyan akadályokkal kell megküzdened, mint amilyenekkel a férfiaknak soha. Egy ponton azonban rájössz, hogy hiába közös a gyerek, mégis a vele való tevékenységek 90%-a a tiéd. Ettől nem jut időd tanulni, pedig neked is vizsgád van az egyetemen- és akkor ezzel a problémával olyan nagyon egyedül hagy téged a világ, hogy még csak beszélni sem lehet róla senkivel. Hát a gyerek, az áldás! Milyen anya az olyan, akinek teher? Meg hát ugye a pasi az pasi, ő keresi a pénzt, mégis mikor foglalkozna a gyermekkel? Egyébként is, segít a háztartásban, nem cuki tőle? Hát mit akarsz még? Előtte persze azt is mondják, legyél szép, és akkor boldog párkapcsolatban élsz majd. Azt nem teszik hozzá, hogy a topmodelleket is megalázzák, megcsalják, drogokra szoktatják és elnyomják a partnereik. És amikor a gyönyörű hajadat és sminkedet a barátod észre sem veszi, viszont látványosan csorgatja a nyálát egy másik nőre, az neked fáj. Azért te összeszeded magad, és próbálsz erről beszélni valakivel, és akkor az a valaki szinte biztosan csak legyint egyet,és azt mondja: dehát pasi, azok meg ilyenek. És akkor neked már az is fáj, hogy nem jogos a fájdalmad. Elbizonytalanodsz. Talán túlérzékeny vagy- igen, ezt mindig is mondták neked. 

Nos...ha mégis sikerült valahogyan odáig eljutnod, hogy -legalább magadnak- azt tudod mondani, hogy de, igenis, akárki akármit mond, itt bizony van egy probléma, akkor talán szerencséd van. Talán van körülötted valaki, aki őszinte, aki meghallgat, és aki látja azt,amit te is látsz -csak éppen ő is rogyadozik a saját terheitől. Nehéz szívvel használom itt a "saját" szót. Ha egy társadalomban vicc alapját képezi, és teljesen evidens, hogy a nők időnként a tulajdon partnereik anyjai, akkor ott rendszerhiba van, és nem saját. Erről azonban nem beszélünk. A munkahelyünkön a  szünetben, az oviban anyák napján diplomatikusan mosolygunk, hallgatunk, titkolózunk- így szigetelődünk el egymástól, holott annyi, de annyi közös gondunk van- és annyira kevés valódi megoldásunk, eszközünk...Annál több ezügyben a látszat, a pótmegoldás. Mint a reklámban- fáraszt a pasid, oldd meg egy orrcseppel; nem bírod az életed terheit egyedül, egyél egy Kinder Pinguit, és 5 percre boldog leszel. Vagy csokis pudingot, vagy jégkrémet. Észrevettétek, hogy a legtöbb édességet ezzel az életérzéssel akarják eladni? A néhány perc nyugodt, önfeledt,gyerekvisítástól mentes hangulattal? 

És az igazán nagy csapda az, hogy ezt az édességek bizony meg is adják; tudjuk jól. Csak az a baj, hogy valóban csak percekre. Meg hogy nagyobb árat kell fizetnünk értük, mint az orrcseppért. Olyan árat, amit nem csak forintban, hanem kilókban és életévekben mérünk.