Ez egy olyan alapszó, ami a közelmúltig nem volt túl fontos nekem. Olvastam persze szakirodalomban, ellenben bántalmazókról szóló beszélgetésekben sem használtam- valahogy nem érdekelt már, mitől olyanok, amilyenek. Elkönyveltem magamban, hogy bunkó, önző, másokra oda nem figyelő emberek; durvák, erőszakosak (akár szóban, akár fizikálisan, szexuálisan); de hogy bennük magukban hogy áll össze a kép, az nem foglalkoztatott.

Egészen addig, amíg még karácsony előtt meg nem írtam az előző posztomat arról, hogy miért van az, hogy teljesen átlagos, vagy annál lényegesen kellemetlenebb külsejű férfiak minden gátlás nélkül kritizálják nők külsejét. Hogy ezek a pasik nem néznek tükörbe? Hogy van képük ehhez?

Nos...pont erre a kérdésre válasz a jogosultságtudat. Lépésenként állt össze a kép; az első talán éppen egy, az említett posztomra vonatkozó komment volt. Az történt ugyanis, hogy ez a bizonyos előző poszt index-címlapra került; ennek következtében pedig rámszabadult a világ kövérgyűlölő bunkóinak hada. A beérkező hozzászólások tartalmától megkímélném a blog törzsközönségét- elvégre a célom egy, a kövérek számára biztonságos tér létrehozása volt itt, a kerekhelyen. Egyetlen hozzászólást szeretnék most idézni: arra a mondatomra, hogy "Szerintem ilyen jellegű megjegyzéseket sem nekem, sem másnak nincs jogunk tenni" a reakció: "Szerinted." 

És hát...igen; valóban így van. Ez számomra egy belső törvény; ugyanakkor vannak, akiknek más normáik vannak- és tekintve hogy a kövérgyalázás nem szerepel a BTK-ban, elég nyugodtan élhetnek is ezek szerint a normák szerint. Ezek az emberek fenntartják maguknak a jogot, hogy teljesen ismeretlen nőknek rettenetesen bántó megjegyzéseket címezzenek. Aztán vannak mások, akik beállnak eléd a sorba; vannak, akik lekurvázzák a saját lányukat, ha nekik nem tetszően öltözik fel- hiszen meg vannak győződve arról, hogy nekik ehhez JOGUK VAN. 

Vannak aztán, akik elütnek egy biciklistát, aki felépülhetne ugyan, de azért ők agyonverik- mert fontosabb az ő "szabadlábuk", mint egy másik ember élete. Vannak szép számmal férfiak, akiknek a hatalmuk demonstrálása többet nyom a latban, mint annak a nőnek a testi-lelki épsége, akarata, akit megerőszakolnak. És hogy mégis miféle ember az olyan, aki meghoz egy ilyen döntést? Valószínűleg olyan, aki megtanulta és felhasználja a társadalomból, a filmekből, zenékből ránk ömlő üzenetet: egy férfi azt csinál egy nővel, amit csak akar. Még örülhetünk, ha nem agyonver és betuszkol a csomagtartóba; csak mondjuk zsírdisznónak nevez...

Alapjában véve ehhez persze valamilyen hatalom kell. Ahogyan hatalmuk van az általában jobban kereső, társadalmilag jobban megbecsült, és fizikálisan erősebb férfiaknak a nőjük felett, úgy van hatalmuk a felnőtteknek a gyerekek felett, a gazdagoknak a szegények felett, és így tovább. Így aztán vannak emberek, akik úgy bánnak a gyerekükkel, ahogy ha valaki mással tennék, az már büntetendő lenne. Anya, aki a hajánál fogva rángatja ki egy szórakozóhelyről a 20 éves lányát. Nagyapa, aki szó szerint 3 percenként zaklatja a vizsgákra készülő unokáját azzal, hogy egyen már bejglit.Emberek, akik azt gondolják, minden további nélkül átgyalogolhatnak más embereken, megmondhatják, mit hogy tegyenek; bántó megjegyzésekkel illethetik őket. Akik azt gondolják, ledöngethetnek egy egysávos, telkes házas övezeti úton 80-nal a hatalmas terepjárójukban, és közben nem számít, hogy ha véletlenül valaki épp szembejön, annak csak a szerencsén múlik az élete. 

Valami ilyesmi a jogosultságtudat. Mondjuk én hányok tőle, de attól még működik. 

(Részletesebben írok majd a jogosultságtudat kialakulásáról, és a témához szorosan kapcsolódó politikai korrektségről, illetve annak kritikájáról.)